Növényzet

Bár a Ság hegy leginkább geológiai érdekességeiről nevezetes, figyelmet érdemel élővilága is, főként ritka fajokat őrző növényzete.

A hegy földtani felépítése, domborzata, lejtésviszonyai sajátos helyi klímát alakítottak ki, mely jóval szárazabb (és helyenként melegebb is) a környezeténél. Ez a körülmény kedvezett a szárazságtűrő pusztai növényfajok megtelepedésének. Az eredeti növényzet a hegy felső részén maradt meg legtovább, ahol szőlőművelés már nem folyt, viszont a bányászat ezt nagyrészt elpusztította. A Természet életerejét bizonyítja, hogy az 1877-ben leírt növényfajok többségét 1974-ben ismét megtalálták.

Korábban nagyobb számban nőtt itt a tavaszi hérics, fekete- és leánykökörcsin, melyek most már csak elvétve fordulnak elő a nyugati oldal lejtőfüves sztyepprétjein. Ugyanez lett a sorsa az egykori hegytetőn szép számban élő árvalányhajnak, és a lejtőket fedő ligetes karsztbokorerdőknek is.

A fák ritkásabban álló csoportjait átszövik a sziklagyep kisebb-nagyobb foltjai. Ezek a társulások nyújtanak otthont a nagy ezerjófűnek, a tarka nősziromnak, a selymes boglárkának, a barázdált csenkesznek, a rekettyének és a piros kígyószisznek. A bányászat által megzavart területeken másodlagosan szaporodott el a hegy nyári dísze, az ékes vasvirág. A platóperemi részeken, görgetegkövek által fedett felszíneken ugyancsak sziklai gyep alakult ki. Tavasszal messze virítanak a szirti ternye sárga foltjai, majd ezt követik a fehér varjúháj fehéres virágai. Az északi és az aranyos fodorka, valamint az édesgyökerű páfrány a kőzetrepedésekben telepedtek meg.

A hegy egyenletes platóján, és a déli oldal szőlői felett kaszálórétet találunk, melynek jellemző növényei a rozsnokfélék, az orlai turbolya, sápadt sás, csenkesz, különböző gyomnövények társaságában.

Jellemző fafajai a molyhos tölgy, a cser, a vadkörte, és az ostorménfa.
A bányaudvar peremén, a nyugati és északi oldalakon bozótos, bokros, alacsony erdők (töviskesek) fejlődtek ki. Főbb társulásalkotó fajai a kökény, galagonya, vadkörte, vadrózsa (csipkebogyó) változatok, sajmeggy, és a mezei juhar.

A pikkelypáfrány már kipusztult a hegyről, csak Celldömölk egy kőkerítésén él belőle 2-3 példány.

Az akácosokat az 1920-30-as években telepítették a meddőhányók megkötésére. Lombjaik árnyékában a nitrogénkedvelő növényfajok szaporodtak el: fekete bodza, csalán, rozsnok, vérehulló fecskefű.